Isteni finom krémleves. Fokhagyma rajongóknak kötelező. A sült fokhagyma íze teljesen más, mint dinsztelté. Szuper egészséges módját választottuk a sűrítésnek. Nem liszttel vagy krumplival tettük krémessé a levesünket, hanem egy jó adag fehér babot turmixoltunk bele. Máris meg van oldva egy adag hüvelyes bevitele a napra.
2.vágjuk le a fokhagymafejek tetejét, anélkül, hogy gerezdekre szednénk a fejet, a gerezdek nagy részét érintetlenül hagyva
3.helyezzük a fokhagyma fejeket a vágott oldalukkal felfelé egy kis sütőedénybe és fedjük le fedővel vagy fóliával
4.tegyük be az előmelegített sütőbe, és 2 órán át süssük - akkor van kész, amikor puha tapintású és aranybarna színű lesz
5.mikor elkészült a fokhagyma, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni
6.szedjük ki a gerezdeket a héjból, tegyük félre
7.egy serpenyőben dinszteljük meg a hagymát kevés vízen, adjuk hozzá a fűszereket
8.adjuk hozzá a sült fokhagyma darabokat, a babot, és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje - attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnénk, lehet kicsit több víz
9.főzzük össze
10.majd botmixerrel turmixoljuk simára
11.miközben fő a levesünk pirítsunk kenyeret, és vágjuk kockára, ez lesz a leves betétünk
Hozzávalók
3 fej (nem gerezd) fokhagyma
1 evőkanál mindenmentes ételízesítő
1 közepes fej vöröshagyma - feldarabolva
1/2 teáskanál só
1/8 teáskanál őrölt bors, kurkuma
2 teáskanál folyékony füst
1 kis konzerv/ 1,5 bögre (bögre = 2,3 dl) fehér bab
2 evőkanál sörélesztőpehely - elhagyható
víz
leves betétnek: fejenként egy kis szelet kenyér, esetleg sült, fűszeres csicseriborsó
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.