Kitűnő megoldás ez a pizza, ha gyorsan szeretnénk megoldani valamelyik étkezésünket. A tésztát gyúrni sem kell, mindössze néhány hozzávalóból áll. És a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Elrontani sem lehet, annyira egyszerűen elkészíthető. Mi olajat sem használtunk hozzá, ehhez azonban szükséges egy jó, tapadásmentes serpenyő. Rukkolával szórtuk meg a tetejét, amikor elkészült.
2.melegítsük fel a serpenyőt, öntsük bele a tésztát
3.oszlassuk el kanállal kör alakúra
4.fedő alatt kezdjük el alacsony fokozaton sütni pár percig
5.amikor látszik, hogy megsült egy picit a tészta alja, kifehéredett mindenhol, kenjük meg a paradicsomszósszal, és tegyük rá a feltéteket – mi paradicsomot, póréhagymát, szezámmagot tettünk rá
6.tegyük vissza a fedőt, és süssük addig alacsonyabb fokozaton, míg látszik a feltéteken is, hogy megpuhultak - kb.10 perc
7.ha sajtot használunk, csak megolvadni fog, megsülni, megbarnulni nem
8.vegyük le a fedőt, és kb. 2 percig süssük így is, hogy ropogósabb legyen
9.már fogyaszthatjuk is
Hozzávalók egy kis pizzához:
1/3 bögre (bögre=2,3 dl) kölesliszt - más liszttel is készíthető
1 evőkanál őrölt lenmag + 3 evőkanál víz összekeverve, kb. 10 percig álljon
4 evőkanál natúr növényi tej
só
negyed kiskanál fokhagymapor
fél kiskanál oregánó
pici bors
Egyéb:
2 evőkanál fűszeres paradicsomszósz/pizzaszósz
hagyma, paradicsom - felszeletelve
ízlés szerinti feltét: párolt gomba/kukorica/főtt bab/ növényi sajt (nem teljesértékű)