Barátnőmtől kaptunk egy szép csokor fodros kelt, rögtön tudtam, hogy valami finom levesbe fogom beletenni. (Kelkáposzta levéllel kiváltható, ha épp nem kapunk.) Olaszos fűszerekkel izesítettük, és leturmixolt babbal sűrítettük.
1.dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát kevés vízen
2.tegyük bele a sárgarépát és a zellert, kicsit dinszteljük meg azokat is, adjuk hozzá a fűszereket, majd öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi, főzzük fél puhára
3.adjuk hozzá a a felkockázott krumplit is,
4.öntsünk hozzá annyi vizet, hogy alaposan ellepje
5.mikor már majdnem megfőtt a krumpli, adjuk hozzá a babot, de hagyjunk meg egy bögrényit, amit turmixoljuk le és úgy adjuk hozzá a leveshez
6.végül keverjük hozzá a kelt is és főzzük pár percig
7.kóstoljuk meg a levest és ízesítsük még ha szükséges
Hozzávalók
1 nagy fej hagyma - apróra vágva
4-5 gerezd fokhagyma - átpasszírozva
3 nagy sárgarépa - felkarikázva
1 nagy szár zeller - apróra vágva
4-5 közepes krumpli - felkockázva
2 evőkanál szárított olasz fűszer (bazsalikom, kakukkfű, oregánó)
3/4 teáskanál só, 1 babérlevél, 1/4 kiskanál fekete bors, kurkuma
víz
1 nagy konzerv / 3 bögre főtt fehér bab - leöblítve és lecsepegtetve
100 g fodros kel - vastag erei kiszedve, kisebb darabokra tépve
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.