Anett hozta nekünk ezt a receptet, mikor nálunk járt vendégségben. Ez egy ajurvédikus alap recept, mono-diétához is felhasználható. Nagyon finom lett, fantasztikus ízélmény az egzotikus fűszereknek köszönhetően.
1.kezdjük a mungó bab elkészítésével - szűrjük le a beáztatott babot, majd a vízzel, kevés sóval tegyük fel főni egy fazékban lefedve - főzzük puhára
2.egy másik edényben forraljuk fel a vizet a rizshez, közben egy serpenyőben forrósítsuk fel a kókuszzsírt, adjuk hozzá a rizst, 1-2 percig gyakran kevergetve pirítsuk, de figyeljük nehogy megégjen mikor kifehéredtek a rizsszemek, azután adjuk hozzá a forrásban lévő vizet, alacsony fokozaton kb.15 percig lefedve főzzük, míg beszívja az összes vizet
3.majd egy másik serpenyőben hevítsük fel a kókuszzsírt, adjuk hozzá a mustármagot, addig süssük, míg pattogni nem kezd (érdemes fedő alatt kipattogtatni), ezután tegyük hozzá az édesköményt, keverjük át, majd a fahéjat, majd az őrölt kardamomot
4.mikor már érezzük az illatát, adjuk hozzá a kurkumát, hinget, gyömbért, római köményt, mangóport végül adjuk hozzá a zöldségeket
5.kb. 1 percen át kavargassuk, majd adjuk hozzá a vizet, (hogy épp ellepje) - addig főzzük, amig a zöldségek megpuhulnak ezután hozzáadhatjuk a főtt, leszűrt babot és a kész rizst, kicsit forgassuk át, főzzük össze
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.