Recept megosztása

Húsvéti teljes értékű sonka pótló

Húsvétkor talán többekben felmerül az igény, hogy jó lenne egy sonka is az ünnepi asztalra. Nem igazán könnyű teljes értékű sonkát készíteni. Ugyanazt az állagot elérni. Főleg, hogy még gluténmentes is legyen. (Szejtán ugye így ki is esett, hiszen nem teljes értékű, és nem gluténmentes.) Szóval ne várja senki az eredeti élményt. De egy igazán ízletes szendvicsfeltétet tudunk így készíteni, mely nyomokban emlékeztethet a sonkára. 

Ha szójamentesen szeretnénk, egyszerűen hagyjuk ki a szójaszószt, és használjunk sót helyette.

6-8 adag
45 perc elkészítés + hűtés

MEGJELENT a Jövőd a tányérodon c. receptkönyvünk!
Részletkért kattints ide!

Elkészítés

  • 1.készítsünk elő egy edényt, amelybe majd beleöntjük a kész masszánkat, öblítsük ki vízzel, vagy béleljük ki sütőpapírral
  • 2.dinszteljük meg kevés vízen a hagymát, fokhagymát
  • 3.adjuk hozzá a répát, céklát, a fűszereket, folyékony füstöt, balzsamecetet, szójaszószt, majd adjunk hozzá kevés vizet, és fedő alatt pároljuk puhára - mindig öntsünk alá annyit, hogy nehogy leégjen
  • 4.mikor megpuhultak a zöldségek, adjuk hozzá a babot, kicsit főzzük össze, majd turmixoljuk le botturmixszal
  • 5.fűszerezzük még, ha szükséges - érdemes picit füstösebbre, sósabbra készíteni
  • 6.utána egy kis tálban keverjük össze az agar-agart az 1 dl (szobahőmérsékletű) vízzel csomómentesre, majd óvatosan keverjük hozzá a turmixolt elegyünkhöz
  • 7.forraljuk, folyamatosan kevergetve, míg nem kezd a színe kicsit homályos, opálos lenni
  • 8.öntsük át egy hőálló edénybe/formába / sütőpapírral bélelt formába
  • 9.hagyjuk kicsit hűlni, majd tegyük hűtőbe, várjuk meg, míg teljesen megkeményedik - másnapra még jobban összeérnek az ízek- ne fedjük le, mert különben a párától megpuhul, érdemes a papírt is kivenni alóla

Hozzávalók

  • 1 nagy fej (lila) hagyma - apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma - átpasszírozva
  • 1 kicsi sárgarépa fele - karikára vágva - kb. 3-4 evőkanálnyi
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 2 evőkanál szójaszósz vagy tamari - el is hagyható, használjunk helyette sót
  • 1-2 evőkanál folyékony füst
  • 1 kis konzerv/1,5 bögre (bögre = 2,3dl) bab / csicseriborsó - lecsepegtetve
  • 1 kicsi cékla felkockázva- kb. 3-4 evőkanálnyi - vagy 1 evőkanál céklapor
  • 1,5 evőkanál agar-agar
  • 1 dl víz
  • bors, 1/8 kiskanál kurkuma, fokhagymapor ízlés szerint, 1/4 kiskanál őrölt kömény

Hiányzik 1-2 alapanyag? Vedd meg az edenpremium.hu-n 15% kedvezménnyel, a veganblog15 kóddal!