Ez egy kiadós, tápláló fogás, tele fehérjével, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal. Isteni finom, kissé savanykás, igazi ízrobbanás. Hogy még laktatóbb legyen, tálaljuk főtt gabonákkal.
1.dinszteljük meg a hagymát, majd a fokhagymát kevés vízen
2.adjuk hozzá a felszeletelt gombát, felkockázott cukkinit, sózzuk meg és dinszteljük 5-7 percig
3.szórjuk rá a fűszereket (kakukkfű, majoránna, bors, kurkuma), keverjük át
4.öntsük fel a vízzel /alaplével, tegyük hozzá a folyékony füstöt, fűszerezzük, ha még szükséges
5.főzzük puhára a gombát és a cukkinit, majd adjuk hozzá a lecsepegtetett lencsét, felcsíkozott kelkáposztát, keverjük össze és főzzük össze 5 perc alatt
6.közben keverjük össze a növényi tejfölt/joghurtot a barna rizsliszttel
7.mikor letelt az öt perc, hőkiegyenlítéssel keverjük a leveshez a lisztes keveréket, főzzük kb 10 percig, hogy besűrűsödjön
8. végül keverjük hozzá a sörélesztőpelyhet
Hozzávalók
3 bögre (bögre=2,3 dl) főtt / 1 nagy konzerv lencse
1 fej (lila)hagyma - kockára vágva
4-5 gerezd fokhagyma - átpasszírozva
300 g gomba - felszeletelve
1 kis cukkini - felkockázva
3-4 kelkáposzta levél - felcsíkozva
só
1/8 kiskanál bors, kurkuma
2 kiskanál kakukkfű
2 kiiskanál majoránna
2 evőkanál rizsecet
2 l zöldségalaplé vagy 2 l víz + 2 evőkanál mindenmentes ételízesítő
néhány fújás folyékony füst - elhagyható
2-3 evőkanál sörélesztőpehely - elhagyható
3-4 dl növényi tejföl (házi kesutejföl/szójatejföl teljes értékű ) vagy növényi joghurt
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.