TESZTELTÜNK: Tefal PerfectMix&Cook&Steam – Nagy sebességű főző-keverő turmixgép

TESZTELTÜNK: Tefal PerfectMix&Cook&Steam – Nagy sebességű főző-keverő turmixgép

Amikor növényi étrendet folytat az ember, van néhány konyhai kisgép, amely egyszerűen alapfelszereltségnek számít a konyhában. Ilyen például egy jó turmixgép, éles késekkel, erős motorral. Hiszen bármikor szükség lehet rá, és egy kézi botmixer/késes aprító nem bír el minden alapanyaggal vagy nem aprít elég hatékonyan.

Az kifejezetten plusz pontot jelent, ha turmixgépünk egyéb hasznos funkciókkal is el van látva, egy kis konyhapultra nem mindegy, hány gépet kell kihelyezni. Már csak azért sem, hogy a család férfi tagjai se kapjanak sokkot, hogy megint egy újabb kütyüvel állítottunk haza. – Ami szerintük: úgyis csak egy újabb porfogó lesz előbb-utóbb.

Volt szerencsénk kipróbálni a Tefal legújabb konyhai kisgépét. Egy igazán szuper szerkezet, hiszen melegítő funkcióval is rendelkezik, így rögtön ki lehet váltani vele a levesfőzőt, növényi tejfőzőt, és még mini párolóként is működik, amellett, hogy tudja azt is, amit egy hagyományos magas fordulatszámos turmixgép.

Olvassátok el, miket tapasztaltunk, miket készítettünk.


Milyen volt az első benyomás?

Igazán impozáns kis gép. Rögtön látszik, hogy egy masszív motorral van felszerelve. A kancsó része pedig vastag üvegből készült.  Első ránézésre azt hinné az ember, hogy “csak” egy új turmixgép, pedig ez annál sokkal több. 

Ki hinné, de nem csak aprításra, keverésre alkalmas, hanem akár főzni is lehet benne, ugyanis hideg és meleg ételek elkészítésére egyaránt alkalmas. Egy kiegészítő párolókosár is jár hozzá, melynek segítségével még akár párolni is lehet benne 1-2 adag zöldséget –  csak néhány érintés az egész az érintőképernyőn. 10 előre beállított automatikus programjával gyerekjáték a főzés. 

Miért szeretjük jobban, mint az előzőt?

Nekünk előtte is Tefal turmixgépünk volt. Nagyon szerettük, de ez ahhoz képest egy kvantum-ugrás. Fantasztikus, hogy leszedhető a pohár aljáról a kés, és így nem belenyúlkálva, saját kezünket veszélyeztetve kell tisztítani. Egyszerűen kiszedjük a pohár aljából a pengéket, és már lehet is mosogatni.

Plusz egy sterilizáló tisztító program is van rajta. Tehát nagyon könnyen tisztítható. 

Ráadásul ennek inkább szélesebb, alacsonyabb a kancsója, sokkal kényelmesebb a tisztítása, a csap alá is befér. A 2 literes kancsó része üvegből készült, ezt már említettük, ami biztosítja a tartósságát. Ennek köszönhetően viszont igen súlyos, erősíteni is lehet vele, mikor emelgetjük.

Mindent bír, jeget, magot. 1400 Wattos, igazán nagy teljesítményű, mindennel elbánnak a csúcsminőségű pengéi. Egy vegán konyha elengedhetetlen kelléke. A tahinitól, a szószokon át, a smoothie-ig bármit el tudunk vele készíteni, még akár növényi tejeket, krémlevest is lehet vele főzni, hiszen melegíteni is tud.

Na, de nézzük is mennyi mindent készítettünk benne…

Csináltunk benne egy egészséges smoothiet. Csak beledobáltuk a zöldségeket (2 db sárgarépa, 1/2 zellerszár, egy nagy marék bébispenót, néhány karika póréhagyma, 1/2 gerezd fokhagyma) hozzáöntöttük 1 frissen facsart narancs és 1/2 citrom levét, majd beleszórtuk a fűszereket (só, bors, kurkuma, gyömbér), és csak megnyomtuk a smoothie gombot. Igazi immunerősítő ital lett.

Készítettünk egy nagyon egyszerű browniet is a segítségével, a hozzávalókat a desszert funkcióval leturmixoltuk, majd megsütöttük. (Mi a Tefal OptiGrilljét, illetve annak kiegészítő sütőformáját használtuk, de sütőben is megoldható.) A teljes receptet itt találjátok meg.

Főztünk benne egy isteni kókusztejet is. 100 g kókuszreszelékhez, 3-4 db datolyához és pici sóhoz adtunk 1 liter vizet, majd megnyomtuk a növényi tej gombot, és 30 perc múlva már ott gőzölgött a finom tej. Gyorsan leszűrtük, és üvegbe töltöttük, és már kész is voltunk. 

Mikor megkívántunk egy kis nassolnivalót, egy isteni banánturmixot ütöttünk össze. Kb. 2,5 dl növényi tejet (még jó, hogy épp főztünk) öntöttünk a tartályba, hozzáadtunk 1 banánt, pár szem datolyát, 1/2 almát, fűszereket (fahéj, vanília) és a tejturmix gombbal már el el is készítette a kis gépünk.

Vacsorára igazán jól esett egy finom, krémes édesburgonyaleves. 2 db répát, 1 édesburgonyát felkockáztunk, 1 kis fej hagymát feldaraboltunk, pár gerezd fokhagyma, 1/2 zellerszár, fűszerek ( mindenmentes ételízesítő, só, bors, kurkuma), hozzá 5 dl víz, és már indítottuk is egy gombnyomással a krémleves programot. 30 perc már múlva már kanalaztuk is befelé egy jó kis pirítóssal. 2 fő részére pont elegendő mennyiség készíthető belőle. 

Lányaink még igényeltek este egy kis meleget, de inkább édeset, ezért nekik gyorsan összedobtunk egy almalevest/pürét. Csak meghámoztuk, feldaraboltuk az almát, egy kis eritrittel, fahéjjal fűszereztük, öntöttünk hozzá vizet, és indulhatott is a kompót program. Mindössze 15 percet vett igénybe.

De ez még mind semmi! Másnap egy isteni levest főztünk benne, tésztával, répával, tofuval. A darabos ételekhez külön program van.  Az egész csak 3 gombnyomás, és az előkészület 5 percet vett igénybe.

 

Először 5 percet forralta a vizet a fűszerekkel (9 dl vizet, 1 evőkanál mindenmentes ételízesítő, sót, gyömbért, hagymaport, sót tettünk bele), majd hozzáadtuk a a felkarikázott 2 db répát, következett 15 perc főzés, végül hozzáadtuk a felkockázott tofut, és a barna rizstésztát 2 evőkanál szójaszósz kíséretében. Újra 15 perc főzés, és már kész is volt a levesünk. 

Igazán praktikus, kettőnknek minimális energiabefektetéssel elkészült az ebédje.

Természetesen vannak alapfunkciók is, darál jeget, magot, aprít folyamatosan vagy pulzálva.

Ami még nekünk nagyon tetszett, a párolás. Csak egy kis vizet kell a tartályba tölteni, egy kis kosárba belehelyezni a párolni kívánt zöldséget. 1-2 adag pillanatok alatt elkészül.

Összegzés

Mindent összefoglalva, nekünk nagyon elnyerte a tetszésünket, fantasztikus, hogy egy  géppel ennyiféle konyhai műveletet el tudunk végezni. És nem utolsó sorban, még jól is néz ki, emeli a konyha kinézetét. 

Jó szívvel ajánljuk Mindenkinek.

Bővebb termékleírást itt találtok.

 

 

Facebook Twitter Google+

Kapcsolódó bejegyzés(ek)