ELŐRENDELHETŐ a Jövőd a tányérodon 5 c. receptkönyvünk!
Részletkért kattints ide!
Elkészítés
- 1.vágjunk ki a padlizsánból két teljes szeletet hosszanti irányban, majd alakítsunk ki belőle „halszeleteket” – már ha fontos a vizuális élmény is halászlénkhez – mi csak 2 szeletet csináltunk
- 2.sózzuk, borsozzuk meg, és tegyük félre
- 3.a padlizsán többi részét vágjuk fel apróbb kockákra (mi meg is hámoztuk, de nem muszáj)
- 4.kevés olajon /vízen indítsuk el a hagymát (esetleg kis tahinivel, ha teljesértékűen szeretnénk enni, és hogy piruljon is a hagyma), majd tegyük hozzá a fokhagymát is, süssük kicsit azzal is
- 5.szórjuk rá a pirospaprikát (közben húzzuk le a tűzhelyről az edényt, nehogy megégjen)
- 6.tegyük hozzá a padlizsán-kockákat, paradicsomot, paprikát, fűszerezzük sóval, borssal - ha kell, tegyünk alá kis vizet, le ne égjen
- 7.főzzük/ pároljuk puhára a padlizsánt, paradicsomot, paprikát – kb.15 perc, alacsonyabb hőfokon
- 8.botmixerrel turmixoljuk simára, tegyük bele az algát (végén ki is lehet venni, ha valakit zavar)
- 9.öntsük fel 2-2,5l vízzel – mi sűrűbben szeretjük, - forraljuk fel
- 10.a végén ízesítsük még, ha szükséges
- 11.a tésztát kifőzhetjük külön edényben is, és akkor csak tálaláskor tesszük hozzá, mi kínai rizstésztát használtunk, és a levesben főztük meg
- 12.miközben fő a levesünk, egy kevés olajon/felvizezett tahinin süssük meg a padlizsán szeleteket – tálaláskor helyezzük a tányérra, és merjük rá a levest
Visszajelzés a receptről
No reviews for this Repice
Hozzávalók
- 2 db közepes padlizsán
- 1db algalap – beáztatva forró vízbe 10 percig, majd feldarabolva
- 3 fej hagyma felvágva – nem kell apróra
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 paprika
- 1 paradicsom
- só, bors
- 3-4 evőkanál pirospaprika
- (gluténmentes) tészta - metélt – mi rizstésztát használtunk