Recept megosztása

Vegán bolognai szósz

Isteni lett ez a lencséből készült bolognai mártás. Gombával, tofuval, vagy más zöldségekkel természetesen lehet tovább gazdagítani. Mi a tetejére vegán parmezánt szórtunk, de más sajttal is fogyasztható. Vöröslencsével még gyorsabban elkészül, de még sietősebbek konzerv lencsével is készíthetik. A maradék szószt felhasználhatjuk lasagnehoz, vagy akár melegszendvicsbe is.

4 adag
40 perc

ELŐRENDELHETŐ a Jövőd a tányérodon 5 c. receptkönyvünk!
Részletkért kattints ide!

Elkészítés

  • 1.dinszteljük meg a hagymát kevés vízen
  • 2.tegyük hozzá az apróra vágott zellerszárat, répát, fokhagymát, azzal is dinszteljük egy kicsit
  • 3.öntsük hozzá a paradicsom konzerveket, fűszereket, ízesítőket, és forraljuk fel
  • 4.tegyük hozzá a lencsét, amit előzőleg leöblítettünk, lecsepegtettünk az áztatás után (mindig öntsük ki a hüvelyesek áztatólevét), és öntsük fel vízzel, hogy jól ellepje
  • 5.főzzük puhára – néha kevergessük meg, és öntsünk hozzá még vizet, ha szükséges, nehogy leégjen
  • 6.fűszerezzük, ha még szükséges
  • 7.közben főzzük ki a használati útmutató alapján a tésztánkat
  • 8.TIPP: ha olyanfajta lencsét fogtunk ki, amelyik nem hajlandó szétfőni, botmixerrel kicsit pürésítsük – ilyen a vörös lencsével biztos nem történik meg
  • 9.szedjünk egy adag tésztát a tányérra, szedjünk rá a szószból, majd hintsük meg sörélesztőpehellyel, vagy más vegán sajtpótlóval

Visszajelzés a receptről

No reviews for this Repice

Vélemény beküldés

Hogyan ízlett a(z) Vegán bolognai szósz?
Kattints az értékeléshez

Hozzávalók:

  • egy csomag (500g) (gluténmentes) tészta – mi spagettit használtunk most
  • 300g /1,5 bögre (bögre=2,3dl) lencse beáztatva egy éjszakára / vöröslencse –azt nem kell áztatni
  • 2 db (lila)hagyma apróra vágva
  • 3-4 gerezd fokhagyma felaprítva/ átpasszírozva
  • 1 szárzeller – nagyon apróra vágva vagy késes aprítóval összevágva
  • 2 db nagyobb sárgarépa lereszelve vagy késes aprítóval apróra összevágva
  • 2 doboz darabos paradicsom konzerv
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 2 teáskanál olasz fűszerkeverék – vagy oregánó, bazsalikom
  • 1 teáskanál hagymapor és fokhagymapor
  • 1 babérlevél
  • só, bors
  • folyékony füst (ízlés szerint) – el is hagyható
  • sörélesztőpehely - sajtpótlóként a tetejére / vegán házi parmezán/ vegán sajt