Egy finom sütemény bármikor jól jön. Ez az édesburgonyás brownie nagyon egyszerűen elkészíthető. Tulajdonképpen lisztmentes, hozzáadott olaj- és cukormentes. Kizárólag gyümölcsökkel édesítettük.
Az eredménnyel nagyon elégedettek voltunk. Egy kicsit ragacsos, nedves maradt a belseje, nem száraz, nem piskóta-szerű. (igazából nyersen is meg lehetne enni, senki ne féljen, hogy nem sült át!)
Kiegészíthető még étcsokoládé darabokkal is, (igaz, nem teljes értékű), azt ne turmixoljuk bele a tésztába, hanem mielőtt a formába tennénk, óvatosan keverjük hozzá.
1.süssük meg héjában sütőben az édesburgonyát ( vagy főzzük puhára kevés vízben - ehhez hámozzuk meg, kockázzuk fel)
2.ha sütöttük, hámozzuk meg, miután kihűlt egy kicsit
3.ha van nagyobb méretű késes aprítónk/ turmixgépünk, mindent tegyünk bele, és dolgozzuk simára a hozzávalókat, ha nincs, aprítsunk több részletben, és keverjük össze egy tálban
4.kóstoljuk meg, hogy elég édes-e, ha nem, még igazítsunk rajta
5.tegyük át sütőpapírral bélelt sütőformába, egyengessük el a tésztát
6.180 fokon légkeveréssel süssük kb. 20 percig
7.vegyük ki, tegyük át rácsra, és hagyjuk, hogy teljesen kihűljön, csak azután szeleteljük
Hozzávalók
2 db közepes méretű édesburgonya
½ érett banán
6-7 db közepes puha datolya - ha nem puha, használat előtt áztassuk be