Recept megosztása

Cukkinis-spenótos rizottó

Szomorkodott három kis cukkini a hűtőben, hát, ez lett belőle. Régóta szerettük volna kipróbálni, hogy milyen lehet a rizottó cukkinivel, spenóttal. Jelentjük, nagyon finom. Ráadásul nagyon jól kihozta az ízeket a citomhéj és a citromlé. Babbal, salátával egy teljesértékű fogást kaptunk. Készítsétek el Ti is!

4 személy
50 perc

RENDELHETŐ a Jövőd a tányérodon 4 c. receptkönyvünk!
Részletkért kattints ide!

Elkészítés

  • 1.kevés vízen/olajon dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát
  • 2.tegyük rá a cukkinit, kicsit azt is süssük át
  • 3.jöhet hozzá a rizs, pirítsuk át azzal is
  • 4.öntsük fel a borral és kezdjük el alacsonyabb fokozaton főzni pár percig
  • 5.tegyük hozzá a forró vizet/alaplevet, fűszereket – de csak apránként – ahogy beszívta, jöhet a következő fél bögrényi folyadék – kevergessük folyamatosan
  • 6.ezt addig folytassuk, míg teljesen meg nem puhul a rizs – lehet, hogy még szükség lesz plusz vízre
  • 7.keverjük hozzá a spenót leveleket, és főzzük vele pár percig
  • 8.fűszerezzük még, ha szükséges, majd tegyük hozzá a reszelt citromhéjat
  • 9.végül keverjük hozzá a sörélesztőpelyhet és a babot – melegítsük össze
  • 10.tálaláskor még csepegtessünk rá egy kis citromlevet

Visszajelzés a receptről

No reviews for this Repice

Vélemény beküldés

Hogyan ízlett a(z) Cukkinis-spenótos rizottó?
Kattints az értékeléshez

Hozzávalók

  • 3 kis cukkini
  • 2 bögre (bögre=2,3dl) kerekszemű vagy rizottó rizs
  • kb. fél zacskó mélyhűtött leveles spenót kiengedve vagy friss spenót levelek (2 bögre)
  • 2-3 kisebb fej (lila)hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma –nagyon apróra vágva
  • fél (bio)citrom leve és reszelt héja
  • 3-4 evőkanál sörélesztőpehely
  • 2 dl száraz fehérbor (elhagyható)
  • 4 bögre forró víz + 2 evőkanál natúr ételízesítő+só vagy forró alaplé
  • só, bors, bazsalikom, kakukkfű
  • kis konzerv fehér bab (1,5 bögre) leöblítve, lecsöpögtetve (elhagyható)